Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az SASR / NZSAS Vietnámban

 

Kevesen tudják, hogy a Vietnámi háborúban az észak-vietnámiak és a vietkong  ellen nem csak az amerikaiak és a dél-vietnámiak harcoltak, hanem más nemzetek katonái is; Thaiföld, Dél-Korea, Fülöp-szigetek, Ausztrália és Új-Zéland mind küldött katonákat a demokrácia védelmére. Utóbbi két ország már az első világháborúban is vállvetve harcolt, akkor ragadt rájuk az ANZAC név (Australian & New Zealand Army Corps). A háborúban durván 50 ezer ausztrál katona harcolt, közülük 423-499* fő veszett oda, míg új-zélandi oldalon kb. 4000-en harcoltak, és 37-55* az elesettek száma. Már a háború alatt világossá vált, hogy a térségben a legjobban képzettek az ANZAC-katonák voltak, az összes harcoló felet tekintve.

Az amerikai 173. légiszállítású hadosztály 203-as ezredének parancsnoka a következőt mondta róluk:
"Nem lettem volna szívesen a VC helyében, ha tudom, hogy éjjel ausztrál rajtaütés várható."


Természetesen az ANZAC erőkkel megjelentek Vietnámban az ausztrál és új-zélandi különleges egységek is. Ők voltak a brit SAS (Special Air Service) mintájára létrehozott SASR (Special Air Service Regiment) és NZSAS (New-Zealand Special Air Service) katonái. Pár évvel korábban Malajziában kitanulták a dzsungelhadviselés minden rejtelmét, melyet mi sem igazol jobban, mint hogy az ellenség egyszerűen csak Ma Rung-nak (a dzsungel kísérteteinek) hívta őket. Ezek az ötfős egységek végezték az ANZAC erők részére a mélységi felderítéseket. Fontos megemlíteni, hogy az SAS-ben a négyfős járőr az alapegység, szemben az SASR/NZSAS ötfős járőrével, ahol a plusz embert a megnövelt fegyverzet és kommunikációs berendezések tették szükségessé. Az SASR 1966. júniusától 1971-ig Nui Dat-ban, a "SAS Hill"-en állomásozott. Az NZSAS 1968. októberében csatlakozott, és innentől a két SAS egység egymással karöltve végezte munkáját. Homályos információk találhatók arról, hogy a SASR/NZSAS dolgozott együtt a SEAL, MACV-SOG, és Különleges Erők egységekkel. A háború alatt az SASR és NZSAS tagjai közül az ellenségnek mindössze egyetlen katonát sikerült megölni, de ő is visszatért a SAS-dombra, és csak hetekkel sérülése után halt meg. Ezenkívül 3-an vagy 4-en haltak meg balesetben* (baráti tűz által), és egy fő volt eltűntnek nyilvánítva. Ezzel szemben összesen az ÉVH/VC vesztesége kb. 500 fő volt, amit a két SAS számlájára írhattak.

Az egész ANZAC kontingensre jellemző volt, hogy meglehetősen vegyes felszereléssel dolgoztak: II. világháborús brit és ausztrál, amerikai M1956, illetve kb. 1968-tól ausztrál gyártású, módosított M1956 felszereléseket egymással keverve is használtak. Természetesen az SAS-re is jellemző volt ez az összevisszaság. (Példának okáért az L1A1 30 lőszert befogadó tárait a kezdeti időkben csak a II. VH-s brit tölténytáskákban tudták tárolni, másba egyszerűen nem fértek el a meglehetősen nagy tárak, később már megjelent a direkt erre a célra gyártott tártáska is.) Az SAS a kezdeti időkben a dél-vietnámi "Tiger stripe" mintázatú gyakorlókat viselte, de az ERDL egyenruhák megjelenésekor nagyrészt az utóbbi mellett tették le voksukat. A felszerelésüket, hátizsákukat ill. a fegyverüket a maximális rejtőzködés érdekében szórófestékkel álcázták, az arcukat pedig álcafestékkel kenték be.

Fegyverzet tekintetében kicsit jobb volt a helyzet. Az ANZAC katonáknál a leggyakoribb fegyver az L1A1 (más néven SLR) volt. Ez az FN-FAL brit és ausztrál licensze, apróbb változtatásokkal. Relatív kisebb számban előfordultak még M16 gépkarabélyok, M60 könnyű géppuskák, Owen (más néven OMC: Owen Machine Carbine) és F1 géppisztolyok, M79 gránátvetők. A két SAS előszeretettel használta az XM148 és M203 típusú gránátvetőket, volt, hogy ezeket nem M16-ra szerelték fel, hanem az SLR-re, illetve Nagy Britanniából kaptak 9 darab L34A1 hangtompítós Sterling géppisztolyt is. Meg kell jegyezni, hogy az SAS gyakran alakította át fegyvereit a saját szempontjai szerint. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a felesleges dolgokat leszerelték, illetve annak érdekében, hogy ha tűzharcra került sor, a lehető legnagyobb frászt hozzák az ellenségre, a csőszájféket is eltávolították,  sőt, a fegyver csövét is megkurtították. A túlságosan hosszú SLR fegyverek hosszát gyakran a fegyvermesterek igen drasztikusan lecsökkentették, és így már sokkal alkalmasabb volt a dzsungelharcra, és a kicsapó torkolattűz is igen félelmetes volt. Az SAS által használt SLR-eken gyakran volt látható elülső pisztolymarkolat, és ezeket e fegyvereket automata tüzelésre is alkalmassá tették, ellenben a normál L1A1-el. Érdekesség, hogy ha az SLR-t az M3 géppsztoly csőszájfékével szerelték fel, akkor a fegyver hangja olyan volt, mintha egy Browning .50-es géppuska tüzelne. Ez az ellenségre igen demoralizálóan hatott.

Végezetül kijelenthető, hogy a háború folyamán a relatív kicsinek mondható, (1968-ban mindössze 8000 főt számláló) ANZAC-erők méltán vívták ki az amerikaik és dél-vietnámiak tiszteletét, és az ellenséges katonák rettegéssel keveredő elismerő szavait, mely szerint: "Nem győzhetünk a népi háborúban, amíg az ausztrálok itt vannak. Mindenképpen meg kell őket semmisíteni!" Nem titok, hogy ez -a diggerek és kiwik professzionalizmusának hála- nem sikerült nekik.

*Különböző források eltérő adatokat közölnek.

by: Sebbi